Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

A hét második napján a sporté volt a főszerep. A reggeli gyülekezőt követően már a farsang jegyében egy kis lazító álarcos tornával kezdtek az alsó tagozatosok. A délelőtt további részében először az 1-2. évfolyam diákjai karikafoglaló és célbadobó versenyen izgulhattak a győzelemért, a 3-4. évfolyamosok pedig a célbadobás mellett egy nagyon érdekes, a mozgáson kívül több tantárgyat érintő puzzle feladatot kaptak, amit nagyon élveztek. Az 5-8. évfolyamosok sportprogramját természetesen most is a zsinórlabda bajnokság töltötte ki, amit nem tudnak megunni a Szent Piroska diákjai. Az alsó tagozatos programot Bogdán Krisztina, Szabóné Bálega Ilona és Horváthné Szabó Tünde tanárnők szervezték, a felsős programot Kiss Pál Zoltán tanár bácsi vezette.