Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

Immár 9. éve annak, hogy iskolánk ad otthont annak a területi versmondó versenynek, melyen az Otthon, család, szeretet témakörben adhatják elő a diákok szavalatukat. Május 8-án délután az alsós munkaközösség által szervezett megmérettetésen 8 iskola 61 tanulója vett részt. Az aulában összegyűlt versenyzők, szülők, vendégek először közös imát mondtak Tóth Elek atyával, iskolánk lelki igazgatójával, majd Elek atya köszöntőjében többek között azt mondta, hogy ne a versenyé, hanem a verseké legyen a főszerep ezen a napon. A verseké, ami által a lelkünk mutatkozik meg a szó erejével. Ezt követően Czirjákné Szabó Katalin igazgatóhelyettes vette át a szót, és szívhez szólóan értelmezte a verseny vezérgondolatát. Otthon az, ahol biztonságban vagyunk, és ahol a család szeretete ölel át bennünket. Tóth Gyula, iskolánk 4. osztályos tanulójának köszöntő énekét Tóthné Szabó Marianna kísérte citerán, majd Matilné Bollók Nikolett tanárnő ismertette a délután rendjét, a zsűri tagjait. A zsűri tagjai voltak: 1-2-3. évfolyamon Gardáné Kovács Mónika, a Hajdúdorogi Főegyházmegye munkatársa, a zsűri elnöke, Kedves Györgyné Zilahi Enikő magyartanár, Vereb Csaba iskolánk tiszteletbeli igazgatója. 4-5. évfolyamon Bródi-Szilágyi Ilona, a főegyházmegye sajtóreferense, a zsűri elnöke, Magyarné Hudácskó Szilvia magyartanár, Kövérné Harangi Ibolya, a szülői munkaközösség elnöke hallgatta meg a szavalatokat. A különleges bánásmódot igénylő tanulókat Ménesné Vincsze Anikó logopédus, a zsűri elnöke, Patalenszki Zsanett gyógypedagógus és Terdik Lili logopédus értékelte. Az idén különösen magas színvonalú versmondást követően a versenyzők kézműveskedhettek, az iskola aulájában pedig szomjukat, éhüket olthatták a szeretetvendégség keretében.
A felkészítő tanárok, és valamennyi résztvevő diák emléklapot és ajándékot vihetett haza a versmondó délutánról. Köszönjük valamennyi helyi pedagógus és technikai dolgozó lelkes előkészítő munkáját. Hálatelt szívvel köszönjük valamennyi versmondó diák és felkészítő pedagógus munkáját is. Szívből gratulálunk a díjazott versenyzőknek, és várunk vissza minden résztvevőt jövőre is.
Eredmények:
1. évfolyam: 1. Telenkó Áron (Szent Efrém Gk. Ált. Isk.), 2. Szilágyi Enikő (Szent Mihály Gk. Ált. Isk és AMI), 3. Kurtyán Zita (Szent Mihály Gk. Ált. Isk és AMI), Különdíj: Gulyás Szofi (Szent Piroska Görögkat. Ált. Isk.)
2. évfolyam: 1. Bartucz Zoé (Szent Mihály Gk. Ált. Isk és AMI), 2. Buzai Gréta (Szent Mihály Gk. Ált. Isk és AMI), 3.Szilágyi Kincső (Szent Mihály Gk. Ált. Isk és AMI), Különdíj: Jenei Zsófia (Vámospércsi Mátyás Király Ref. Ált. Isk.)
3. évfolyam: 1. Hamar Bianka (Vámospércsi Mátyás Király Ref. Ált. Isk.), 2. Velőti Zselyke (Szent Mihály Gk. Ált. Isk és AMI), 3. Mihályfalvi Panna (Vámospércsi Mátyás Király Ref. Ált. Isk.), Különdíj: Simon Klára (Nagy Szent Bazil Görögkat. Ált. Isk.), Menyhért Bella (Szent Piroska Görögkat. Ált. Isk.)
4. évfolyam: 1. Illés Hunor (Szent Efrém Gk. Ált. Isk), 2. Mida Jázmin (Szent Piroska Görögkat. Ált. Isk.), 3. Maroda Bence (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Gk. Ált. Isk.), Különdíj: Borsos Anna Sára (Szent Efrém Gk. Ált. Isk.)
5. évfolyam: 1. Béres Abigél (Szent Mihály Gk. Ált. Isk és AMI), 2. Szilágyi Zselyke (Nagy Szent Bazil Görögkat. Ált. Isk.), 3. Somogyi Mira (Nagy Szent Bazil Görögkat. Ált. Isk.), Különdíj: Lengyel Anna (Szent Piroska Görögkat. Ált. Isk.)
Különleges bánásmódot igénylő tanulók:
Arany minősítés: Varga Alex Valter (Vámospércsi Mátyás Király), Jónás Norbert (Szent Piroska), Vastag Emma Éva (Szent Efrém), Szűcs Natália (Istenszülő Oltalma), Koszta Sarlott Valentina(Szent Mihály)
Ezüst minősítés: Juhász Olívia (Szent Piroska), Gajdos Réka (Szent Mihály), Lengyel Luca (Szent Piroska), Farkas Zsombor (Szent Mihály), Sztojka Barbara (Szent Tamás Görögkat. Ált. Isk.), Nagy Milán (Nagy Szent Bazil)