Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

A fenntarthatóság hetében (melyet Tóth Elekné és Demeter Ágnes tanárnő szervezett) két versenybe is bekapcsolódhattak diákjaink. Plakátot készíthettek, a felsősök pedig osztályonként a témához kapcsolódó munkafüzetet töltöttek ki. A versenyek eredményhirdetésére a hét folyamán került sor.
A plakátok készítését az alsó tagozatosok színes „veri” zajjal ismerték el. Kiemelkedő volt az 1. a osztály teljesítménye, amit különdíjjal jutalmaztunk. A hibátlan feladatlapot kitöltésére a két negyedik osztály kapott elismerést. A felső tagozatosok számára egy munka füzetet kellett videók és cikkek segítségével kitölteni. Az értékelésnél hangsúlyosan jelent meg pozitívumként, ha nem használtak mesterséges intelligenciát. Harmadik helyezést ért el a 8 a osztály, második lett a 6. a, a legigényesebb felkészülést az 5. a osztály nyújtotta. Gratulálunk mindenkinek!
Tóth Elekné szervező