Ugrás a tartalomhoz

Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola


„Világítson a ti világosságotok”

március 17, 2023

A mai napon a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságról Madar Sándor őrmester társaságában Kondor István rendőr őrnagy, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó tartalmas, szemléletes, a gyermekek számára érthető nyelven tartott előadást iskolánkban. A vendégeket Marozsán Tiborné Erzsike néni köszöntötte. Kontor István először arról beszélt, hogy meddig minősül egy cselekedet diákcsínynek, és mitől számít bűncselekménynek. Természetesen ismertette a gyerekekkel azt is, milyen következményekkel jár az iskolai szabályok megsértése. Azt is elmondta, hogy minden diáknak az iskolában kell megtanulnia a szabályok betartásának fontosságát, hogy az élet következő szakaszaiban ez már természetes legyen mindenki számára. Ezt követően szó volt még az iskolai agresszióról, az önbíráskodásról, a zaklatás formáiról, a garázdaságnak minősülő cselekedetekről és az iskolai erőszakról is. Végezetül azt a tanácsot adta a diákoknak, hogy minden esetben előbb gondolkodni, mérlegelni kell minden helyzetet, és csakis azután cselekedni. Az előadásnak, amit a diákok síri csendben hallgattak végig, a következő hónapban folytatása is lesz. KGYZE

Előző: Böjti hétindító gondolatok 4.
Következő: Böjti hétindító

Hírek

  • Megszülettek az eredmények!!!október 7, 2026
  • Tisztelet a hősöknek!október 6, 2026

Elérhetőségeink

Nyíracsád, Szatmári utca 8.

iskolatitkar@szentpiroskanyiracsad.hu

06 52/ 206 007