Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

Március 30-án tartottuk húsvét előtti lelki napunkat iskolánkban. A délelőtt első részében a diákokkal meghívott atyák és kispapok beszélgettek, játszottak, elmélkedtek. Az alsó tagozatosok évfolyamonként gyűltek össze, a legkisebbek sokat színeztek, játszottak, filmet vagy éppen képes összeállítást néztek és értelmeztek A felső tagozatosok osztályonként találkoztak az atyákkal, és korosztályuknak megfelelő, az életből vett példákkal próbáltak közelebb kerülni a közelgő ünnep szentségéhez.
A pedagógusok számára Kocsis Fülöp metropolita atya tartott lelki gyakorlatot. Fülöp atya azt mondta, hogy segíteni jött abban, hogy könnyebben tudjunk Isten szavára figyelni. – A mai nap hozadéka nem az lesz,a mit én mondok, hanem az, hogy kinek-kinek mit üzen a Jóisten a lelki beszélgetésen elhangzottak által – fogalmazott Fülöp atya. A húsvét előtti lelki napot közös előszenteltek liturgiával fejeztük be a görögkatolikus templomban, ahol Fülöp atya megdicsérte a diákokat a szép éneklésért, majd elmagyarázta nekik az Úr színe felé igazodó tömjénfüst képének jelentését: – A tömjénfüst ugyanúgy mindig fölfelé száll, mint az imádság. A tömjénhez hasonlóan parázsként izzó istenszeretettel telt szív imádsága pedig sokkal könnyebben talál utat Isten felé – mondta Fülöp atya. Hálásak lehetünk, hogy ezen a napon valamennyien sokat töltekeztünk lélekben a feltámadás ünnepe előtt. Vendég atyák voltak: Rádi Dávid (Nyírlugos), Karakó Roland (Bátorliget), Medve László (Debrecen – Hitoktató), Tarapcsák János (Nyírmártonfalva), Pásztor Richárd (Máriapócs), Hollik György (Hajdúdorog), Gedeon Tamás (Debrecen – Diákónus), Baráth Gábor (Bedő)Eiben Tamás (Nyíracsád) KGYZE















































































