Ugrás a tartalomhoz

Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola


„Világítson a ti világosságotok”

május 19, 2023

Május 19-én délután került sor iskolánkban a hagyományos területi szavalóversenyre. A „Család, otthon, szeretet” témakörben meghirdetett versmondáson Nyíracsádon kívül hat általános iskolából – Nyíradonyból, Nyírábrányból, Debrecenből (Szent Efrém Gk. Ált. Isk.), Hajdúdorogról, Vámospércsről, Mátészalkáról – érkeztek diákok. A Tatai Zoltán iskolalelkész vezetésével elmondott közös imát követően a vendégeket Garda László intézményvezető köszöntötte, aki elmondta, hogy 2018 óta ugyanez a témája ennek a versenynek, ahova minden évben nagyszerű verseket hoznak a diákok. Ez azt bizonyítja, hogy a család, az otthon és a szeretet nemcsak az életünknek nagyon fontos része, de nagyon sok költő kapott ihletet a három gondolat kapcsán. A köszöntőt követően az iskola énekkarának népdalcsokrát hallgatták meg a vendégek. A zsűri tagjai voltak: Czövek Éva, a Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási referense, Bodnárné Nyíri Andrea, az Oktatási Iroda munkatársa, Gólya Györgyné, a Szent Mihály Általános Iskola tiszteletbeli intézményvezetője, Gyarmati Attila a vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola igazgatója, Kovács Ferencné, iskolánk egykori magyartanára, valamint Varga Józsefné a Nyíracsádi Művelődési Ház és Könyvtár vezetője.

Köszönjük valamennyi versmondó diák és felkészítő pedagógus munkáját. Szívből

gratulálunk a díjazott versenyzőknek, és várunk vissza minden résztvevőt jövőre is. A díjakat Czövek Éva oktatási referens asszony és Bodnárné Nyíri Andrea, az Oktatási Iroda munkatársa adta át. A felkészítő tanároknak, a zsűri tagjainak és valamennyi résztvevőnek az emléklapot és az ajándékot Garda László intézményvezető adta át.

Eredmény:

1. évfolyam: 1. Nemes Norina (Nyíracsád), 2. Vass Luca (Nyíradony), 3. Ferencz Zsófia (Nyírábrány), Különdíj: Illés Hunor (Debrecen – Szent Efrém Gk. Ált. Isk.)

2. évfolyam: Kerezsi Gergő (Nyíracsád), 2. Trencsényi Lujza (Vámospércs), 3. Béres Abigél (Nyíradony), Különdíj: Bereznyák Hanna (Mátészalka)

3. évfolyam: 1. Keczán Ábel (Nyíradony), 2. Nagy Petra (Nyíradony), 3. Fazekas Hanna (Hajdúdorog), Különdíj: Kiss Helga (Debrecen – Szent Efrém Gk. Ált. Isk.)

4. évfolyam: 1. Vas Bendegúz (Nyíradony), 2. Szabó Lehet (Hajdúdorog), 3. Tulipán Csenge (Nyíradony), Különdíj: Nyírán Demeter ( Debrecen – Szent Efrém Gk. Ált. Isk.)

KGYZE

Előző: Függőséget okozó szokások
Következő: Megyehatár menti matekverseny

Hírek

  • Megszülettek az eredmények!!!október 7, 2026
  • Tisztelet a hősöknek!október 6, 2026

Elérhetőségeink

Nyíracsád, Szatmári utca 8.

iskolatitkar@szentpiroskanyiracsad.hu

06 52/ 206 007