Ugrás a tartalomhoz

Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola


„Világítson a ti világosságotok”

június 26, 2023

Június 24-én pedagógusbúcsún vett részt tantestületünk Hajdúdorogon. Ez az esemény egyben a tanév egyházi lezárását is jelentette. Mivel ezen a napon ünnepe is volt a görögkatolikus egyháznak, így liturgiával kezdtük a napot, amit Kocsis Fülöp metropolita atya celebrált. Fülöp atya többek között a következő gondolatokat osztotta meg a pedagógusokkal: – Keresztelő Szent János születése a lehetetlenség magvalósulásának ünnepe. Zakariás és Erzsébet ugyanis egész életükben gyermek után vágytak. Idős koruk ellenére sem adták fel az imádságot és a reményt, hogy gyermekük születhessen. Megadatott nekik. Az Úristen akkor is, és a mi életünkben is beteljesíti a reményt. Nem mindig úgy, ahogy mi szeretnénk, de beteljesíti. Ezért nem szabad elhagyni a reményt, mert azzal elhagyjuk hitünket is – hangzottak Fülöp atya szavai. A liturgia után a szeretetpedagógiáról hallgattunk előadást, majd díjak, kitüntetések átadására került sor. A Szent Gellért – díj ezüst fokozatát ebben az évben iskolánk gyógypedagógusa, Horváthné Szabó Tünde vehette át Fülöp atyától. A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. Ugyanezen a napon másik örömben és elismerésben is volt része a nyíracsádi Szent Piroskának. Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Egyetem tanévzáróján iskolánk hittanára, Simonné Czentye Anikó az Év Katekétája díjat vehette át sok éven át tartó kimagasló munkája, valamint a gyermekekkel elért rangos hittanos versenyeredményeinek elismeréseképpen.

A tantestület valamennyi tagja együtt örült a kolléganőkkel.

Gratulálunk mindkettőjüknek a rangos elismeréshez! KGYZE

Előző: Lezártuk a 2022-2023-as tanévet
Következő: Taneszközök 2023-2024

Hírek

  • Megszülettek az eredmények!!!október 7, 2026
  • Tisztelet a hősöknek!október 6, 2026

Elérhetőségeink

Nyíracsád, Szatmári utca 8.

iskolatitkar@szentpiroskanyiracsad.hu

06 52/ 206 007