Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

Szeptember 22-e, az autómentes nap, amit iskolánk idén összekapcsolt a magyar diáksport napjával. Már a reggeli érkezésnél Marozsán Tiborné Erzsike néni vezetésével kis tappancsokat, papír lábnyomokat kaptak azok a diákok, akik gyalog, és kerékpárkártyát azok, akik bringával jöttek ezen a napon iskolába. A máskor oly zsúfolt Szatmári utcán ma alig lehetett autót látni az iskola környékén, ami azt jelentette, hogy a szülők is komolyan vették a felhívást. Háromnegyed nyolctól Bogdán Krisztina tanárnő vezetésével reggeli bemelegítő zenés tornával kezdődött a nap, majd az egész iskola egy láncot alkotva menetelt a hátsó udvarra, ahol az alsósok előre elrejtett tappancsokat, kis papírlábnyomokat is kereshettek, amit finomságokra válthattak be a nap folyamán. Az első szünetben újra felsorakozott az iskola apraja, nagyja, és körbe futották az intézmény épületét. Ez is jó buli volt mindenkinek. Aztán következtek az alsós és felsős váltóversenyek, és az elmaradhatatlan zsinórlabda bajnokság is. Az épület emeletére vezető lépcsőt egész nap a Deákné Osvald Erika tanárnő és a diákok által keresett és nyomtatott sportolók képe díszítette, amik előtt sokan megálltak a nap folyamán. Ha csak egy nap erejéig is, de ma is sokat tettünk környezetünk, és saját magunk egészségéért. Bízunk benne, hogy egyre többen tanulják meg, hogy környezettudatosan élni azt jeleneti, hogy saját jövőnkre vigyázunk. KGYZE












































