Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

Az ördög legújabb fegyvere az IDŐ. Ez volt a kulcsmondata azoknak a gondolatoknak, melyeket Zoltán atya mondott az iskola tanulóinak ma reggel Mihály és Gábor főangyalok ünnepén, amikor a hagyományokhoz híven liturgiával kezdtük a napot. Igazán ünnephez méltó volt, ahogyan diákjaink egyre szebben és bátrabban énekelnek a templomban a közös liturgiák alkalmával. Az evangéliumi szakasz olvasását követően Zoltán atya az ünnepről, Mihály és Gábor főangyalokról beszélt. Kiemelte Mihályt, aki letaszította Lucifert a mennyországból. Így lett Lucifer maga a sátán, aki örökösen azon munkálkodik, hogy legyőzze Isten híveit, és a maga seregébe hódítsa, állítsa őket. Legfontosabb célja, hogy eltávolítsa az embert az Istentől. Ehhez a mai kornak megfelelő legjobb eszközt találta meg, vagyis elveszi az embertől az időt. A mi feladatunk az, hogy szembe szálljunk az ördöggel, és vegyük vissza tőle az időt. A MI IDŐNKET, amit nem az online térben, nem haszontalan dolgokkal, hanem közvetlen emberi, családi, baráti találkozásokban, kapcsolatokban élhetünk meg. Használjuk fel jól a kiszabott IDŐT, és imádkozzunk, mert akkor Istennek beszélünk. KGYZE



















