Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

A mai reggelen fellobbant iskolánk adventi koszorújának harmadik lángja. Az aulában összegyűlt diákok először a 6. a osztályosok műsorát hallgathatták meg, melynek fő üzenete az volt, mi mindennel tehetnénk szebbé, jobbá magunkat, az embereket, környezetünket, életünket, de akár az egész világot, ha csak egy napra is angyallá változnánk. A műsor után Zoltán atya is egy angyalról beszélt a gyerekeknek. Arról az angyalról, aki megjelent a pásztoroknak a pusztában Jézus születésének éjszakáján. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a karácsonyt nemcsak azért kell megünnepelni, mert ez az esztendő legnagyobb várakozást megelőző ünnepe, hanem azért is, mert ekkor van Jézus születésének napja. Jézusé, aki „érettünk, emberekért, és a mi üdvösségünkért” született erre a világra. Karácsonyhoz, Jézus születésének napjához közeledve pedig ne csak az ajándékokra gondoljunk, hanem a buzgóbb imádságra is, mert Jézus és az imádság nélkül nem élhetünk teljes életet. KGYZE











