Január 8-án, az új esztendő első iskolai napját a szokásos lelki percekkel indítottuk az iskolában. Zoltán atya a mai reggelen a vízkereszt ünnepéről beszélt a diákoknak, akik lelkesen és pontosan válaszoltak az ünneppel kapcsolatos kérdésekre. Zoltán atya elmondta a gyerekeknek, hogy a vízkereszt az az ünnep, amikor megjelenik a szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Jézus megkeresztelkedik a Jordánban, a Szentlélek galamb képében leszáll, az Atya pedig hangját hallatja: „Íme az én fiam, akiben nekem kedvem telik.” A hétindító lelki percek után Zoltán atya rövid imádság keretében vizet szentelt, majd megszentelte először az aulát, majd az iskola valamennyi tantermét, valamennyi helyiségét. Czentyéné Kerti Judit tanárnő diákjai előre kikészítettek egy-egy vízzel teli poharat, amit Zoltán atya megszentelt, majd a diákok ittak is az áldásos vízből. KGYZE