Ugrás a tartalomhoz

Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola


„Világítson a ti világosságotok”

december 1, 2022

Iskolánkban ma délután rendeztük meg a Szép Magyar Beszéd verseny helyi fordulóját. A Magyarné Hudácskó Szilvia tanárnő által szervezett megmérettetésen Garda László intézményvezető köszöntötte a résztvevőket, elsősorban az 5. évfolyamosokat, akik először vettek részt a versenyen. Igazgató úr hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy ápoljuk anyanyelvünket, megőrizzük annak szépségét. Azt kívánta, hogy legyenek minél többen, akik nem engedik be a „szlenget” a mindennapi szóhasználatba. A versenyzők előbb egy előre begyakorolt szöveg felolvasásán keresztül mutatták meg, mennyire tudják helyesen hangsúlyozni a szöveget, hogyan tudják használni a pontos olvasást, a szavak helyes ejtését, a hangerő és a szünet eszközeit. Ezt követően mindezt egy teljesen ismeretlen szöveg olvasásán keresztül kellett bizonyítaniuk.

A verseny végeredménye:

5-6. évfolyam: 1. Bródi Berta 6. a osztály, 2. Szücs Martin 6. b osztály, 3. Jacsmenik Barbara 5.a osztály. Különdíjban részesült Szabó Gréta 6. a osztályos tanuló.

7-8. évfolyam: 1. Tóth Zsuzsanna 8. b osztály, 2. Csingi Brigitta 7. a osztály, 3. Számadó Szonja 7. a osztály.

Felkészítő tanárok: Kedves Györgyné Zilahi Enikő, Simonné Czentye Anió, Magyarné Hudácskó Szilvia. A következő fordulón iskolánkat Bródi Berta (Felkészítő: Simonné Czentye Anikó), és Tóth Zsuzsanna (Felkészítő: Kedves Györgyné Zilahi Enikő) képviselik majd.

Gratulálunk minden versenyzőnek! KGYZE

Előző: Érzékenyítő nap
Következő: Csak egy mosolyt kérünk érte

Hírek

  • Megszülettek az eredmények!!!október 7, 2026
  • Tisztelet a hősöknek!október 6, 2026

Elérhetőségeink

Nyíracsád, Szatmári utca 8.

iskolatitkar@szentpiroskanyiracsad.hu

06 52/ 206 007