Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

Április 16-a, a holokauszt emléknapja alkalmából a sokéves hagyományhoz híven iskolánk nyolcadik osztályos diákjai Illés Gabriella tanárnő szervezésében, valamint az osztályfőnökök, Demeter Ágnes és Magyarné Hudácskó Szilvia kíséretében kilátogattak a Pozsonyi utca végén található zsidó temetőbe. A szervező tanárnő beszélt a gyerekeknek az emléknap jelentőségéről, súlyos előzményeiről, valamint az egykor településünkön élő zsidóság életéről, sorsáról, kivándorlásáról és az elhurcoltakról is. A diákok kellő tisztelettel járták végig a temető sírköveit, keresték a héber és magyar felírásokat. A sírok között megtalálták településünk egykori orvosának, a zsidó származású Neumann Sámuelnek sírkövét is. KGYZE


















