Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

A mai délelőttön különleges vendéget, vendégeket köszönthettünk iskolánkban. Deákné
Osvald Erika tanárnő szervezésében Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós látogatott el
hozzánk, s tartott érdekes, látványos előadást a felső tagozatos diákok részére. Farkas
Bertalant dr. Fári Miklós, a Debreceni Egyetem professzora és dr. Kruppa Miklós kísérte el,
akik mindketten tudományos kutatásokat végeznek többek között az űrbéli körülmények
közötti növénytermesztés és a növénynemesítés területén. Farkas Bertalant Garda László
igazgató úr köszöntötte, majd az űrhajós a gyerekek nagy-nagy örömére elmesélte élete
történetét, beszélt arról, hogyan lett vadászpilóta, majd űrhajós. Természetesen nem maradtak
el a beszámolóból az 1980-as űrrepülés részletei sem, amiről egy rövidfilmet is vetített a
gyerekeknek. Mesélt arról, hogy a Csillagvárosban hogyan készítették fel őket az űrrepülés
nehézségeire, milyenek voltak a technikai, erőnléti és túlélési gyakorlatok. Farkas Bertalan
elmondása szerint nagyon érdekesnek tartotta a súlytalanság állapotát, és felejthetetlennek azt
a csodálatos látványt, ami az űrállomásból kitekintve eléje tárult. Az előadást követően, míg
Farkas Bertalan meglátogatta az alsó tagozatos osztályokat, addig Fári Miklós professzor
azokról a kísérletekről beszélt a diákoknak, amik elősegítik egy esetleges űrbéli
növénytermesztés lehetőségét. Az előadás után a gyerekek érdeklődéssel tették fel
kérdéseiket, és természetesen az autogramokért is hosszan kígyózott a sor az első magyar
űrhajós és kísérői előtt. KGYZE





































































