Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

A mai napon, november 15-én a görögkatolikus egyházban elkezdődött a várakozás, az advent hathetes, negyven napos időszaka. Ebből az alkalomból Tatai Zoltán iskolalelkész szervezésében adventi koszorút készíthettek az iskola aulájában azok a családok, akik előre jelezték a közösségi eseményen való részvételüket. Sok kisdiák jött anyukájával, de volt, akit apa kísért el, sőt jöttek egész családok is. Imádsággal kezdődött a kézműves délután, majd a résztvevők szebbnél szebb kellékek között válogathattak, s kedvükre rakhatták összesaját koszorúikat. A görögkatolikusok koszorúján hat, a római és református koszorúkon négy gyertya jelezte, hogy közeledik az év legjobban várt, talán legmeghittebb ünnepe, karácsony, a Megváltó születése. A kézműves délutánon csodaszép koszorúk születtek a szorgos kis kezek, no meg a szülők fantáziája által. KGYZE

































