Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

A mai reggelen Mária foganása, azaz az örömhírvétel ünnepére gyűltünk össze a görögkatolikus templomban. Balogh István atya olvasta a napi evangéliumot, majd Tóth Elek atya szólt a diákokhoz. Elmagyarázta, hogy az ünnep azt jelenti, Mária ezen a napon tudja meg, hogy gyermeket vár, s ez az a nap, amikor Jézus Krisztus földi élete elkezdődik Mária méhében. A láthatatlan Isten megtestesül, eljön közénk, hogy bizonyosságot tegyen, és mi bizonyosságot leljünk általa. Mária méhe olyan a világ számára, mint egy kapu, melyen Isten belép a földi világba. Megmutatta Elek atya a gyerekeknek, hogy ilyen kapu az ikonosztázion ajtaja is, ami jelképesen megnyílik a mennybéli és a földi világ között. Elek atya a következőkkel fejezte be beszédét: Azt ünnepeljük tehát a mai napon, hogy eljött közénk Jézus, eljött közénk az Isten, hogy minél közelebb legyen hozzánk, ezáltal minél jobban tudjuk őt szeretni. KGYZE