Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

Bizony átívelt minden határon a fenti címet viselő hangverseny, melyet április 20-án délelőtt a Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú Nonprofit Kft előadásában hallgathattak meg iskolánk 7. évfolyamos diákjai. A Lázár Ervin Program keretében megvalósult énekes előadásnak a Debreceni Református Egyetemi Templom adott otthont. Az énekkar négy különböző nyelven, angolul, olaszul, franciául és németül valamennyi kontinensről hozott és mutatott be fiatalokhoz szóló, vidám dallamokat, dalokat, melyeket tapssal, dobbantással, néhol hangszeres kísérettel igyekeztek még élvezetesebbé tenni a gyerekek számára. Tanulóink hallhattak francia bordalt, olasz dallamot, de hoztak az előadók éneket Izlandról, Amerikából, Ausztráliából és Japánból is. Az előadást valamennyi résztvevő nagyon élvezte. A gyerekeket Tóth Elekné és Bilák Erzsébet osztályfőnökök kísérték el, akiknek a fotókat is köszönhetjük. KGYZE