Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

Az év utolsó napjának reggelén tanulóink az osztályfőnökökkel együtt osztályonként hangolódtak karácsony ünnepére. Teadélelőttöt tartottak, filmet néztek, megajándékozták egymást, és lélekben készültek Jézus születésére. Tíz órára átvonult az iskola apraja nagyja a művelődési házba, hogy részt vegyünk az iskola közös karácsonyi műsorán. Matilné Bollók Nikolett ismertette a műsor menetét, majd Tatai Zoltán atya osztotta meg ünnepi gondolatait a gyerekekkel és a felnőttekkel. A nap evangéliumi szakaszát idézte, majd Jézus születésről, és annak üzenetéről beszélt. Legyen példa életünkben Jézus, aki egyszerűen, szegényes helyen született, és mennyei nagysága ellenére ugyanilyen egyszerűen élte az életét is. Fontos, hogy szeretettel éljük életünket, hiszen a mi Istenünk is úgy szeretett bennünket, hogy egyszülött fiát adta értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért. Zoltán atya gondolatait és a negyedik osztályosok ünnephez kapcsolódó verseit követően Garda László igazgató úr meggyújtotta a hatodik gyertyát az iskola adventi koszorúján. A negyedik osztályosok ünnepi műsora hagyományos csillagos kántálással kezdődött, majd versek és dalok kíséretében megelevenedett a színpadon a 2000 évvel ezelőtti betlehemi éjszak története. A gyerekeket Czentyéné Kerti Judit és Szabóné Bálega Ilona pedagógusok készítették fel, a hangosításért Szlifka György felelt. A lélekben felemelő műsor után Garda László igazgató úr köszönte meg a felkészítők és a gyerekek munkáját, majd elmondta, hogy a műsorban a legszebb történetet láthattuk a színpadon. Azt, amikor Isten megajándékozta az embert az ő egyszülött fiával. Karácsonykor nagyon várja minden gyermek, hogy mi is lesz a fa alatt, de a legszebb ajándék az, ha szeretve érezhetjük magunkat, ha melegség, békesség, nyugalom, mosoly és ölelés tölti be otthonunkat szerető családunk körében. Ezt követően áldott karácsonyt és szeretetteljes ünnepet kívánt mindenkinek. KGYZE














































