Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

„Engedelmeskedjetek Istennek, és álljatok ellen a gonosznak!”
„Engedelmeskedjetek Istennek, és álljatok ellen a gonosznak!”
Iskolánk diákjai az utolsó tanítási hét angol óráin Christmas partyn hangolódtak karácsony ünnepére. Minden csoport korosztályának megfelelően teremtett ünnepi hangulatot. Illés Gabriella tanárnő negyedikesei például az ünnephez kapcsolódó szavakat tanultak, majd Rudolf történetén keresztül átérezhették, miért nem szabad másokat csúfolni. A nyolcadikosok Dickens: Karácsonyi ének című történetének üzenetéről beszélgettek, meghallgatták az angol király karácsonyi üzenetét, és azt is megtudták, miért akasztanak fagyöngyöt az ajtó fölé. Demeter Ágnes tanárnő és Székely Bence tanár úr felső tagozatosai karácsonyi kvízjátékot töltöttek ki, interaktív feladatokat oldottak meg az okostáblák és laptopok segítségével, voltak, ahol ünnepi filmet néztek, és dalokat hallgattak. Az alsó tagozatban Koleszár Tímea tanító néni apróságai színeztek, rajzoltak, közben énekeltek és karácsonyi dalokat hallgattak. Veres Istvánné tanító néni tanítványai A karácsony az Egyesült Királyságban című kisfilmet nézték meg, dolgozták fel, ismerkedtek a hagyományos karácsonyi vacsora fogásaival, egy interaktív játék után pedig puzzle-t színeztek, majd ebből rakták össze a betlehemi jászolt. Erdei Noémi tanító néni harmadikosai hangulatos teadélelőtt keretében megajándékozták egymást és Rudolffal is játszottak az angolosok Christmas partyján. KGYZE