Szent Piroska Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

“A Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
(Róm 5,5)

A jelenlegi 6. a osztály az első két tanítási nyelvű csoport iskolánkban. A magas angol óraszám mellett a célnyelven tanulják alsóban az éneket, a rajzot, a természetismeretet, felsőben a történelmet, a civilizációs ismereteket és a természetismeretet. Számukra a törvény értelmében a központi méréskor ebben az évben már célnyelvi mérés volt, ahol a Közös Európai Referencia Keret A2 szinten mérte a tanulókat március végén. Ennek később lesz eredménye. Illés Gabriella, az angol munkaközösség vezetője elmondta, hogy iskolánk angoltanárai szerettek volna egy azonnali visszajelzést kapni kéttanos tanulóink teljesítményszintjéről, ezért töltötték ki a 6. osztályos kéttanos diákok az egész világon elismert Oxford Placement Test for Younk Learners tesztet. A vizsga, melyre április 16-án került sor, online zajlott, a tanulók számítógépen keresztül kapcsolódtak a vizsgaközponthoz. A teszt két területet mért, a nyelvhasználatot, és a hallott szöveg értését. A csoport mind a 16 tanulója B1 szinten teljesített, öt tanuló maximális eredményt ért el. Ez a magyar vizsgarendszerben a két területen alapfokú nyelvvizsga szintnek felel meg, ami hatodik évfolyamon nagyon nagy eredménynek számít. Sok munka vár még rájuk, de már most tudják, hogy jövőre megpróbálják a magasabb szintet is. KGYZE